Andersennek van egy szomorú (ki gondolta volna?) meséje a fenyőfáról, amelyikből karácsonyfa lesz. Az én családom is a fa-gyilkosok és anti-természetvédők közé tartozik, vagyis minden évben hozzájárulunk az erdők kizsákmányolásához a karácsonyfa vásárlásával. Nem lehetünk elég felvilágosultak, sajnos. Szóval karácsony környékén a szüleim nekiindulnak, és megkeresik A fát, amelyik méltó lesz arra, hogy a nappalink éke legyen egy hónapra. Mikor Bajusz 24-én délelőtt kibontja, csak háromszáz tüske áll a kezébe, és ha a fát 30 fokkal elferdítjük és a zongora felé fordítjuk, nem is annyira látszik, hogy hiányzik pár ága, ami nyilván a vásárláskor nem tűnt fel senkinek. Bajusz vért izzadva faragja a kicsorbult baltával és az éles konyhakéssel a törzset, hogy beleférjen a talpba, és csak a végén veszi észre, hogy tavaly még a talp lábai is elgörbültek, úgyhogy billeg az egész. Semmi baj, ezért van a kartonpapír! Miután szépen kitámasztja a fát, Birgit fél szemmel odasandít a konyhából, és hűvösen megjegyzi, hogy talán a heverőt el kellett volna húzni a fa mögül, mert így nem tudjuk majd honnan nézni az örökzöld Reszkessetek betörőket. Bajusz megadva magát a sorsnak, elhúzkodja a fát meg a heverőt, végül egy kicsit arrébb tolja a mennyezetig érő könyvespolcokat is, és ha már arra járt, a zongorát is a másik sarokba taszajtja. Miután áll a fa, abbahagyom eddigi karácsonyi életbe vágó munkámat, vagyis a cérnák kötözését a habkarikákra és a szaloncukrokra, és megyek segíteni szegény Bajusznak. Ettől még lassabb lesz a munka. Miután karácsonyi relaxációs gyakorlatként két órán keresztül az összegabalyodott égősorokat kigoboztuk, és feltekertük a fára, rájövünk, hogy ezek azok, amelyeknek nem megfelelő az árnyalatuk. Mert nálunk a fa szigorúan monokróm, csak semmi hivalkodás! Úgyhogy égők le, csere, szaloncukrok föl, piros alma le. Bajusz halált megvető bátorsággal billeg a létra tetején, hogy még a csúcsdísz is a helyére kerüljön, ekkor döbbenünk rá, hogy a fenyőt a belmagassághoz igazítottuk ugyan, de a csúcsdíszt már nem: vagy nincs csúcsdísz, vagy van, de akkor fa ki, és újrafaragni az egészet. Úgyhogy végül csak kicsit görbül a helyes dísz a plafont böködve, elferdült axis mundi, de nekünk így is jó. Mire ezzel megvagyunk, már az átlagmagyar megebédelte a szentestei vacsorát, mi a fáról lopkodott szaloncukrokkal csapjuk el éhünket. A karácsonyfa nálunk az ünnep egyik lényege, ajándék nélkül el tudom képzelni a karácsonyt, de karácsonyfa nélkül nem. Kövezzetek meg, greenpeacesek. Összeszedtem néhány alternatív ötletet karácsonyfára, hátha legalább a milliós olvasótáborom tagjai képesek zöldebbek lenni nálunk.
Megkérdeztem, egyik családi barátunkat, hogy nálunk milyen színű a karácsonyfa. Rám sandított és úgy mondta: Hát...zöld.
