2014. november 24., hétfő

A buddhisták nem esznek almát

Vallástörténetet tanulok, most a buddhizmus van soron. Egy csodálatos abszolút lényegtelen információt osztok meg, nehogy ezentúl is meggondolatlanul beszéljünk! Mikor felolvastam Birgitnek a lenti idézetet, elkínzott arccal kiáltott fel: "Ezt miért kellett?". Bajusz megkérdezte: "Ki fogja megérteni?". Valahogy nincs érzékük a megvilágosodáshoz. 
Tehát, amíg egy nem megvilágosodott ember azt mondja: "Ízlik ez az alma", egy megvilágosodott ilyet sosem mondana, mert tisztában van vele, hogy mindez csak átmeneti jelenségek pillanatnyi befolyása érzékelésére. Mit mond egy megvilágosodott ember, mikor finom almát eszik?

"Az almát alkotó pillanatnyi anyagi dharmák sorozatával összefüggésben és azzal egyidejűleg felmerül bizonyos kellemes típusú érzet-dharmák sorozata; ugyanakkor jelentkezik olyan képzet-dharmák sorozata, amely a kellemes tapasztalat tárgyát mint almát ismerik fel; ezzel összefüggésben felmerülnek bizonyos indíttatás-dharmák, amelyekben megnyilvánul mind az a kellemes érzés, amely a múltbeli almák elfogyasztásából származik, mind az ezen irányú beállítódás megerősítése a jövőre nézve; valamint felmerül azon tudatosságok sorozata is, amelyek révén e tapasztalat tudatosul".

(Andrew Skilton: A buddhizmus rövid története)

Azt hiszem, sosem akarok megvilágosodni. Most pedig eszem egy almát, és csakazértis fennhangon fogom kiabálni, hogy "ÍZLIK EZ AZ AMA!!!!".



2014. november 20., csütörtök

Jerikó és a falak

Van egy fantasztikus dal, ami történelmi eseményt dolgoz fel: Jerikó ostromát. Az Ószövetségben rengeteg csatáról lehet olvasni, de van egy, amelyiket mindenki ismeri, ez pedig a jerikói csata (Józs 6). Amikor a zsidók úgy tudták bevenni a várost, hogy Józsue vezetésével szépen masíroztak a falak alatt körbe-körbe, miközben teli torokból fújták a harsonákat. A falak pedig leomlottak, hiszen Isten a zsidók kezébe adta a várost. Na már most. A régészek nekiálltak feltárni a Szentföld ókori városmaradványait, és érdekes eredményre bukkantak: a Bibliában leírt nagy diadallal bevett városokról kiderült, hogy többségük még azelőtt elpusztult, hogy a Júzsue vezette csapatok odaértek volna. Ez esetben elég volt csak bevonulni a romok közé...
Ezzel persze szenvedélyes viták indultak meg a tudományban: kétségbe vonja valaki a Biblia igazságát? Lehet, hogy csak elpusztult a megfelelő régészeti réteg a talajerózió miatt, és így már sosem tárhatjuk fel a zsidó harcosok győzelmének maradványait. Összeomlott egy nagy mítosz, és sokan nagyon csalódottak voltak. A tudományos közvélekedés viszont a fent vázolt képet ismeri el. Így hát ne történelmi igazságként, hanem bátorító tanmeseként hallgassuk Hugh Laurie előadásában a The Battle of Jericho című számot!


Nyár van, nyár!

Ismétlős bejegyzés...esik az eső, november van, és olyan jó a nyári emlékekből erőt meríteni! Úgyhogy itt egy kis olvasnivaló a nyári bejegyzéseimből...vidám történetek és sok-sok abszolút lényegtelen információ!

1. Kicsit körüljártam az utazás mikéntjét két bejegyzésben: itt és itt 
2. Elmélkedtem a szerelemről Júlia erkélye alatt Veronában!
3. Kerestem magyar királylányok sírját Horvátországban.
4. Üldöztem egy olasz bácsit...
5. A foci vb alatt megtudtam, hogy miért írják fel mindig a cserét jelző táblára, hogy HUBLOT!
6. Elárultam, hogy kicsoda Andrea, és miért jó nekünk, hogy van.
7. Az izraeli háborúskodás miatt idéztem egy verset, amiben a megoldást sejtettem.
8. A pannonhalmi főapátságban járva pedig álmaim könyvtárába tévedtem be.

Jó olvasgatást!

                   

2014. november 7., péntek

Anti apud


Történész és hebraista BA-s múltamnak köszönhetően másfél évig tanultam latinul. De ez egy lezárt történet. Megismerkedtünk, aztán elváltak útjaink. Mikor nemrég kérdezték tőlem, hogy szeretnék-e továbbra is latinul tanulni, nevetve ráztam a fejem: latint? Ki van zárva. Csak, ahogy már az lenni szokott, változott a helyzet, és rájöttem, hogy igen előnyös volna számomra, ha tudnék latinul. Gyorsan bekuncsorogtam magam egy nyelvvizsga-előkészítő csapatba, miért is ne, úgyis ötös voltam belőle, és szépen vártam a nagy találkozást. Lelkiismeretem megnyugtatása végett előszedtem a régi latinos mappámat, és éppen csak belekukkantottam a jegyzeteimbe. Elvégre másfél év latin mégiscsak másfél év tudás. A lectio prima, vagyis az első lecke láttán nagyot dobbant a szívem, és nem a viszontlátás örömétől. A két év szünet és a héber nyelv tanulása megtette a hatását: már a legalapvetőbb nyelvtant sem értettem meg. Főleg, mikor bejött az, hogy hogyan kell ragozni a főneveket, és hogyan a hozzájuk illesztett mellékneveket. De a semleges nem esetében tovább bonyolódik a helyzet. Másfél év tanulása nem tűnhet el nyomtalanul - gondoltam, úgyhogy belenéztem a későbbi fejezetekbe is, ahol újabb meglepetések vártak rám. Néztem, hogy a házi feladatokban szöveget fordítottunk. Én? Fordítottam? Latinról? Ez meg hogy lehet? Lehet, hogy azóta agyátültetésem volt, csak hát nem tudok róla, mert a régit kivették, az új meg onnan indul, hogy agyátültetésem volt, amire még nem emlékszik.
A legszomorúbb az, hogy a Fazéktündér Nagymama mindig elmeséli, hogy az ő nagypapája annyira szerette és értette a latint, hogy még 75 éves korában is korrepetált gimnazistákat. De már a Fazéktündér sem tudott latinul, csak két szóra emlékszik a nagyapjától: anti apud. Merthogy ezt magyarázta sokszor a diákoknak. Azzal vigasztaltam magam és Birgitet, hogy egy haszna volt a latin tanulásnak, mert legalább a szállóigékre emlékszem. 
-Tudod, ezeket tudom, hogy például Sic itur ad astra.
-És az mit jelent?
-Hát, hogy.. azt jelenti, hogy...ő...hogy...
Bajusz kiszólt a kamrából:
-Így jutunk el a csillagokig. 
Valaki nem mellékelne nekem legalább egy létrát a csillagokig?